Tárgyi feltételek

Intézményünkről 

                                                                Tárgyi feltételek Dákán

Gondozási épületek:

  • Műemlékké nyilvánított Batthyány-kastély, ahol 48 ellátottunkat gondozzuk megújult környezetben

  • 1989-ben épült un. Kiskastély-épület,amely 56 lakónk ellátását szolgálja

  • 1980-ban épült, a címzett beruházás keretében felújított, 47 személynek otthont nyújtó un. Új-épület

  • 2007-ben épült a 70 férőhelyes T-épület, amelyben található a korszerű Fokozott ápolást biztosító osztály, valamint a magasabb komfort fokozattal rendelkező apartman-rész és rehabilitációs elhelyezést biztosító lakószobák.

  • 2002-ben épült két lakóotthonunk Dáka községben, az intézményhez szoros közelségben, amelyekben nyolc-nyolc lakó családias elhelyezését tudjuk biztosítani

  • 2006-ban újabb lakóotthont létesített a Fenntartó Önkormányzat külső telephelyen, Nyárád településen, amely az intézménytől tíz kilométer távolságra található és nyolc fiatal lakónk otthona.

Lakószobáink
Ellátottaink lakószobái tágasak, világosak, 1-2-3-4 személyesek, a mai kor igényeinek megfelelő bútorzattal igényesen berendezettek. Lehetőség van az egyéni ízlésnek megfelelő kialakításra, személyes tárgyak behozatalára, barátságos környezet kialakítására.

Lakóotthonaink
Lehetőséget tudunk biztosítani igény szerint három ápolást-gondozást nyújtó, a település életébe beilleszkedő, integrált életformát biztosító lakóotthonainkban összesen 24 személy részére.

Terápiás és közösségi helyiségeink
Épületeinkben a közös helyiségek a kikapcsolódást szolgálják, míg a terápiás helyiségek elősegítik a hatékony fejlesztőmunkát, hozzájárulnak a hasznos szabadidő-eltöltéshez. Szabadidő-park kialakítását már elkezdtük, a sportcsarnokunk mellett füves futballpályát, atlétikai pályát alakítottunk ki. Erdei tornapályához már az utat kiépítettük, folyamatban van a tornapálya állomásainak beállítása, továbbá tollaslabda-pálya, streetball-pálya megépítése.

  • Címzett beruházás keretében épült 50 fős munkacsarnok, amely a szociális foglalkoztatásnak biztosít helyet.

  • Tornaterem, amely lehetőséget kínál különböző sport- és egyéb közösségi rendezvényeknek.

  • Rehabilitációs terem,amely egyéni- és kiscsoportos tornafoglalkozások, tartásjavító- és mozgásszervi elváltozások javításának helyisége

  • Fény- és aromaterápiás helyiség, amely a testi-lelki egyensúly megteremtéséhez nyújt segítséget az egyénnek

  • Kommunikációs terem a beszéd- és kommunikációs készség fejlesztésének helyisége, ahol a verbális fejlesztés mellett lehetőség van a számítógépek használatával nyújtott érdeklődés gyakorlására.

  • Zeneterápiás helyiségünk jól felszerelt, igényesen berendezett, ahol ellátottaink ritmusfejlesztését és zenei ízlésvilágának fejlesztését végezzük órarend szerinti foglalkozások keretében, továbbá délutánonként a zene- és színjátszószakkör is itt működik.

  • Klubhelyiségünkben lehetőség van filmvetítésekre, kisebb ünnepségek, név- és születésnapok megtartására, olvasásra, zenehallgatásra, kártya- és sakkjátszmák lebonyolítására.

  • Gondozott park, kiépített kerti sütőhely, gyalogösvény szolgálja a szabadidő kellemes eltöltését, s egyúttal a szociális készségek fejlesztését.

Gépkocsipark
A dákai telephelyen 1 db személyautó, 1 db 8 személyes mikrobusz, 1 db teherautó.

Ruházat, textília
Ha az ellátottnak nincs megfelelő és elegendő ruházata, a teljes körű ellátás részeként számára három váltás fehérneműt és hálóruhát, az évszaknak megfelelő két váltás felső ruházatot és utcai cipőt biztosítunk.

Konyhaüzemünk
Lakóinknak napi háromszori étkezést biztosítunk, igény szerint, illetve orvosi javaslatra akár diétás étkeztetést is. Intézményünk konyhája korszerűen felszerelt, megfelel a HACCP előírásainak.

Mosodánk
Korszerű ipari gépekkel működő mosodánkban végezzük a textília tisztítását, vasalását. 

 

                                                      Tárgyi feltételek a kamondi telephelyen

Gondozási és egyéb épületek:

  • kúria épület
  • kis létszámú közösséget befogadó önálló épület
  • 2-2 épületegyüttes
  • szociális foglalkoztatásra alkalmas helyiség
  • mosoda helyiség
  • konyhai részleg

Lakószobák:

A lakószobák 4-6 ágyasak, az épületek, lakószobák akadálymentesítése folyamatban van. A szobák berendezése egyszerű, régies bútorzatú.

Autópark
1 db személygépkocsi, 1 db mikrobusz

 

 
 
 
 
 

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 5 vendég van a webhelyen.