Regionális Bocsa és Labdarúgó torna Darvastó
2015. június 13.
Igazi, nyári forróságban került megrendezésre a Magyar Speciális Olimpia Szövetség és Foglalkoztató Intézet Darvastó szervezésében a hagyományos Regionális Bocsa és Labdarúgó Verseny. Az eredeti, május eleji időpontra tervezett verseny betegség miatt került halasztásra, azonban kellő előkészülettel és odafigyeléssel a hőség is elviselhetővé vált. Az árnyékos fák tövében kerültek kihelyezésre a padok és pihenők, illetve folyamatos hidegvíz ellátást biztosítottunk a versenyzőknek palackos és folyó víz formájában. Nagy népszerűségnek örvendett a vízpermet, mely új erőt és lendületet adott a sportolóknak.
A rendezvényt Rig Lajos, Veszprém megye 3. számú választókerületének, országgyűlési képviselője nyitotta meg. Lelkesítő, buzdító szavait hangos tapssal jutalmazta a 14 labdarúgó csapat és 51 fő bocsázó. A divízionálások megkezdését követően kialakultak a közel hasonló erőviszonyokat képviselő csoportok. Jó hangulat és kiélezett mérkőzések jellemezték a délutánt, melyen szerencsére komolyabb sérülés nem történt. A darvastói sportolók szépen teljesítettek mind a foci, mind a bocsa pályákon.
Eredmények a bocsásoknál: Varga Ágnes Veronika (NŐK 1. divízió,1.hely), Szöllősi Gyöngyi (2. divízió, 1. hely),Horváth Zsolt (FÉRFIAK 1. divízió, 1. hely), Gulyás Attila (1. divízió, 2. hely), Perskó Gábor Szilárd (1. divízió, 3.hely), Depner Thomas Amadeus (2. divízió, 2.hely), Bakos Béla (3.divízió, 1. hely), Kelemen Jenő (4. divízió,1. hely), Farkas Csaba (4. divízió, 2. hely), Prech Antal (6. divízió, 1. hely), Pál András (6. divízió, 2. hely), Trembeczki Gábor (8. divízió, 3. hely).
Két labdarúgócsapatunk közül egyik ezüstérmet, másik negyedik helyezést szerzett.
A Magyar Speciális Olimpia Szövetség érmeit Marton Gergő és Havasi Gábor szakágvezetők adták át a díjazottaknak.
Az ünnepélyes eredményhirdetést követően Márió, a harmonikás koncertjével és az elfáradt sportolók vastapsával ért véget a tartalmas és eredményes sportnap.
Havasi Gábor
fejlesztő-pedagógus