Kamond Kul –túra Fesztivál

Kis csapatunk „Afrikába” érkezve.

Kamond Kul –túra Fesztivál
„Utazás a Föld Körül”

A Kamondi intézmény 2024. július 19-én immáron IV. alkalommal rendezte meg a Kul- Túra fesztiválját. Az idei fesztivál alkalmával „Föld Körüli utazásra” hívtak minket. Ellátottainkkal, hetekkel ezelőtt készülni kezdtünk. A „Föld körüli utazáson” intézményünk Afrikát mutatta be.
Kamondra megérkezve Afrikát szimbolizálva elkészítettük a díszletünket, majd magunk is afrikai arculatot igyekeztünk idézni ruháinkkal, ékszereinkkel, arcfestéssel. A fesztivál megnyitása után elsőként mutathattuk be produkcióinkat, melyet egy jól ismert dallal kezdtünk: a KFT együttestől az Afrika című dal hangzott el, majd ezt követően egy tánccal mutattuk be földrészünket. A fesztivál során különböző stílusokban, sokszínű elemekkel ismerhettük meg a földrészeket. A házigazda intézmény Kamond, Ázsiába varázsolt minket, akik a bemutatkozás követően közös táncra hívták a „földrészeket”, majd szerencse sütivel ajándékoztak meg mindenkit.
A program folytatásaként az ebéd következett, ahol az ízek és az evőpálca nagyban hozzájárult, hogy ismét Ázsiába érezhessük magunkat.
Utazásunk végéhez érve, élményekkel gazdagon térünk vissza intézményünkbe.

 

                                                           Szabó Zsolt                            Varga- Pem Annamária
Terápiás munkatárs                                 Szociális munkatárs