Állatok Világnapja

Állatok Világnapja

Állatok Világnapja

Az Állatok Világnapja alkalmából tartottunk foglalkozást lakóinknak, kivetítőn képeket néztünk róluk és beiktattunk játékokat is az ismereteink felfrissítése. Minden résztvevő aktívan és hasznosan segített bemutatni azokat a témákat, amik az állatok jellemzőivel és helyzetével kapcsolatosak, valamint megnevezték kedvenceiket, személyes kötődéseiket és emlékeiket is háziállataikkal és a környezetünkben fellelhető élőlényekkel.

Kicsikkel az állatok világnapjáról

A betegeskedésből lábadózó legkisebbekkel is több napon át foglalkoztunk az állatok világnapjával.  Állatos meséket gyűjtöttünk, amiket nagy érdeklődéssel hallgattak intézményünk legkisebb lakói. Rajzoltunk, színeztünk, majd nagy büszkeséggel ragasztottak fel a bejárat közelében, ha látogatók érkeznek, megmutathassák alkotásaikat. A kirakóban ügyesen párosították a kicsinyeikkel és élőhelyükkel az állatokat. Hangjukat utánoztuk és dalokat énekeltünk, melyekben állatok szerepeltek.