Köszöntő

Őszinte tisztelettel köszöntöm a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye Vadgesztenye Otthon Lesencetomaj telephelyének oldalára látogató kedves olvasót. Azt gondolom, hogy Ön egy fontos problémája megoldására keresve válaszát, jutott el hozzánk. Munkánkról, emberi kapcsolatainkról hitvallásom az, hogy mi a szolgáltatásaink révén egy olyan kapcsolatban állunk a szolgáltatást igénybe vevővel, amely mindkettőnk számára fontos. És szeretnénk fenntartani.

Aktualitások

A lakóotthon közössége által elkészített, és kiállításra küldött mézeskalács alkotást a szakmai zsűri különdíjban részesítette. A díjat a tapolcai Hunguest Hotel Pelionban, a csütörtök esti megnyitón vehettük át. Nagy büszkeséggel töltötte el az ellátottakat, hogy munkájuk sikeres lett. 

Intézményünk lesencetomaji részlegén 2015. december 11-én az aktív dolgozók közreműködésével nyugdíjas találkozó megszervezésére került sor. Az adventi időszak békében, szeretetben való megélését szolgálta a szép számban megjelent volt dolgozók találkozása a jelenlegi, aktív kollégákkal.

Takács Bálint intézményünk lakója a napokban ünnepelte születésnapját. Édesanyja a születésnap hangulatának emeléséhez a Sümegen élő és dolgozó, világbajnokságot nyert lufibohócot hívta vendégül. Az édesanya vendégül látta Bálintot és szobatársait édességgel, süteménnyel.

Az idei évben a lakóotthon közössége ismét nevezett a tapolcai "Mézes- mázos" mézeskalács kiállítás és versenyre. Egy gyönyörű mézeskalács karácsonyfát, és templomot készítettek az ellátottak és a segítőik. Óriási izgalommal várjuk az eseményt, hiszen eddig évről évre sikeres alkotásokkal tudtunk részt venni a kiállításon.

A zalahalápi Polgármesteri Hivatallal telephelyünk ötödik alkalommal szervezte meg a szociális foglalkoztatása keretében előállított termékek kiállítását, és vásárát. A község kultúrházában a foglalkoztatásban részt vevő ellátottak már előző nap berendezték a kiállítóteremben a megvásárolható alkotások kiállítását.

A földszinti gondozási egység dolgozói a hétvégén egyik munkatársuk vendéglátásában töltötték el a délutánjukat. Az összejövetelen a részleg minden dolgozója  részt vett, nagyszerű kikapcsolódás és feltöltődés volt mindenki számára. Jó hangulatban, és finom ételek, sütemények társaságában telt el az este.

2015. november 17-én telephelyünkről hat fő vett részt a Veszprém Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság által szervezett szociális munka nemzetközi napja alkalmával megrendezett megyei ünnepélyen.

A lakóotthon lakói vasárnap délután süteményt sütöttek, és közösen emlékeztek meg elhunyt lakótársaikról. A délutánon részt vettek a néhány éve támogatott lakásba költöző Gyuri és Zoli is. Meghitt beszélgetésük során felelevenítették emlékeiket, majd a község temetőjében gyertyát gyújtottak. Másnap délután Nagypiritre utaztak, ahol Mezei Károly egykori lakónk sírjánál tették tiszteletüket. 

Telephelyünkön ebben az évben is megemlékeztünk az intézményben elhunyt ellátottakról. A szociális foglalkoztatás népi kismesterségek csoportja az elmúlt héten foglalkozás keretében elkészítette, és pénteken a sírkereszteken elhelyezte a megemlékezés és a tisztelet sírcsokrait.

Magas színvonalú, bensőséges, 1956. forradalmi hangulatát megidéző ünnepélyre került sor az intézmény lesencetomaji telephelyén. A lakóegység által összeállított, és felidézett ötvenhatos események történéseit hazánk szent énekei foglalták keretbe. Az előadás közben eredeti forradalmi képek kivetítései tették még hitelesebbé a szóban elhangzottakat.

A Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye Lesencetomaj-i részlege a környező településeken működő civil szervezetekkel együtt ünnepelte a lesencetomaji otthon fennállásának 60. évfordulóját.