Disznóvágás

A hagyományoknak megfelelően az intézményt támogató Velük, Értük Alapítvány anyagi támogatásával ebben az évben is megszerveztük telephelyünk lakói számára a disznóvágást.
Lázár János vállalkozótól vásárolt az alapítvány két sertés, egyet pedig a vállakozó adományként biztosított az ellátottak számára. A sertések a várvölgyi telephelyen kerültek levágásra, a lesencetomaji részlegen ellátott lakók hatékony közreműködésével. Az ellátottak a sertéstelepen részt vettek az állatok kiválasztásában, lefogásában, és szállítóeszközre történő felrakásában. A lesencetomaji intzmény udvarában nagy várakozás előzte meg a levágott sertések érkezését, ahol pörzsölésükre, mosásukra, és feldarabolásukra került sor. Az intézmény dolgozói az ellátottakat zsíros kenyérrel, köményes kiflivel és forró teával kínálták, melyre nagy szükség is volt, hisz az időjárás téliesre fordult, és a gyerekkorunk falusi disznóvágásait idézte. A lakók régmúlt emlékeket idézve anekdotáztak a családi disznóvágások hangulatáról és hagyományairól, mely összevágott a telephelyen érezhető jó hangulattal, vidám farsangi készülődéssel. Az ellátottak és a vágásban részt vevő dolgozók toroskáposztát ebédeltek, az ebédet követően farsangi bálra került sor az intézmény ebédlőjében, a bál zárásaként pedig disznótoros vacsora koronázta meg a nap hangulatát.