Gyermek volt minden óriás….

Utolsó pillanat a táborban

Gyermek volt minden óriás….

2024.06.03-06.07.

„Az utazás még mindig a legjobb módja annak, hogy felrázzuk az életünket….”

 

A nyár kezdete hozza magával a kirándulás, fürdőzés, szórakozás utáni vágyat. Így elkezdődött a borgátai táborozás szervezése, majd csomagolása és hamarosan eljött az indulás időpontja, melyet a kis csapat már izgatottan várt. A szokásos táborozók mellett az idei évben is voltak új jelentkezők, akik szintén lelkesen készülődtek, hogy új élményeket gyűjtsenek.

Az első napokban az időjárás nem volt kedvező a fürdőzéshez, de ez nem szegte kedvünket hiszen minden lehetőségre felkészültünk, így sor került csapatépítő játékokra, kötetlen beszélgetésekre melyeken a könnyeink folytak a sok nevetéstől. Újra átélhettük a játszótér adta örömöket, mint gyermekek élveztük a mérleghintát, hintát, bevettük a várat közben készültek a buborékfújós egyedi fotók. A sok kacagásra a nap is előbújt és aztán már kezdetét vehette a fürdőzés is.  A vízben minden alkalommal aqua fitnessel melegítettünk be, majd úszkálás, játék, élményfürdőzés. A víz megtette hatását megéhezve a strand büféjében fogyasztottunk finomabbnál finomabb falatokat, hűsítő limonádét, amely új energiával töltött fel minket a következő csobbanáshoz.  Esténként megbeszéltük a napi élményeinket, melyet mindenki egy-egy szóval fejezett ki. A sok pozitív élmény után minden este fáradtan, de jókedvűen tértünk nyugovóra. A napok hamar teltek, új barátokra találtunk és elérkezett a búcsú este is.  Új ismerőseinket, illetve a kemping és a büfé vezetőit dolgozóit is vendégül láttuk. Egy kis műsorral kedveskedtünk nekik, amelyben a rövid idő alatt gyakorolt táncainkat mutattuk be és a műsor végén a Grund című dalt énekeltük el. Utána pedig késő estig tartó buli következett, ahol mindenki önfeledten táncolt, énekelt.

Fájó szívvel, de sok új emlékkel gazdagodva indultunk vissza, ahol már nagyon vártak minket.

Köszönetünket fejezzük ki a Velük, értük Alapítványnak, hogy támogatták táborozásunkat, továbbá a Borgáta Termál Büfé, Adri Falatozó Borgáta, Borgáta Termálfürdő és Borgáta Forrás Kft segítőkészségét, együttműködését, kedvességét. 

Mentálhigiénés csoport