Mesével kerek a világ

Fakanálbábok

Mesével kerek a világ

2023. 09. 29.

„A mese játék, csoda, hit és lélek. Mosoly mindenki lelkére. A mese az gyógyír, az befele és kifele is gyógyít.”

(Csernik Szende)

Szeptember 30-án a nagy mesemondó, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a magyar népmese napját.

E jeles esemény alkalmából olyan programokat szerveztünk lakóinknak, amelyek életkoruknak, érdeklődésüknek megfelelően alkalmazhatók, hiszen a mesének minden korosztály számára értékes mondanivalója van, ezen keresztül tanuljuk meg kifejezni és feldolgozni érzelmeinket.

Kreatív foglalkozásunk is ehhez a naphoz kapcsolódott, amelynek során fakanál bábokat készítettünk. Mindenki aktívan tevékenykedett és kedve szerint „öltöztette fel” a kanalat. Beszélgettünk a népmesék fontosságáról, azok sajátosságairól, ismert meséket elevenítettünk fel.  

A Só és A szorgalmas és a rest lány című népmese levetítése és megbeszélése után lakóink különféle népmesei színezőket kaptak, mely során megélhették kreativitásukat és az alkotás örömét.

Egy tartalmas délelőttöt tölthettünk együtt, lakóinkat kicsit elvarázsoltuk a népmesék világába, figyelmet szentelve a mesék szeretetére, fontosságára.