Néptáncoktatás az intézetbe

Néptáncoktatás az intézetbe

"Mi a magunk lábán akarunk állni,

és az egész világ kultúrájából azt akarjuk felszívni,

ami nekünk használ, ami minket táplál, erősít.

Amiből megtanuljuk a magunk lényegét minél teljesebben kifejezni."(Kodály Zoltán)

„...Ez a mi dalunk, úgy szeretlek, ahogy anyám szerette az apámat és nagyanyám a nagyapámat, és így nem énekel neked senki más a Földön. Holnap dolog van, eszünk, iszunk, gyere, most táncoljunk. Legyél végre férfi, hadd legyek nő melletted. Folyton fejre áll a világ, de ha táncolunk, a legközelebbi fordulatnál talán alád kerülhetek.„ - így szólnak Mikula Vera szavai a táncról.

Sok-sok évvel ezelőtt pár fiatal mert nagyot álmodni; egy táborról álmodtak, mely speciális ellátású fiatalok hétköznapjait hivatott megszépíteni. A tábor helyszínéül a csodálatos Balaton, a magyar tenger partját választották; s remekbe szabott programokkal is színesítették az ottlétet. Ez volt az első, népmesei tábor, s ha már népmesék akkor népzene is illett hozzá; s hét határból kerítettek egy-két ügyes lábú táncoskedvű ifjút is. Így ismerkedtünk meg Vastag Richárd néptáncoktatóval, néprajzkutatóval, mindenki Ricsi bácsijával. A feladat szépséges, hogy miként lehetséges a népzenét és táncot átültetni kerekesszékre, speciális igényekre. Kodály Zoltán óta ismert, hogy legyen „A zene mindenkié”; ez vált a mi mottónkká is. A lassan öt esztendeje kezdődött kapcsolat, rengeteg szép gyümölcsöt hozott; megalakult a Fenyveserdő néptánc csoport, melynek tagjai mindig megtöltik az ünnepeinket azzal a fajta tartalommal, amely lassan a felgyorsult világ miatt kikopna. A közösen életre hívott formáció kapcsán mindenki vallja, hogy a tánc felszabadít, örömet ad, és nem mellesleg kiváló testmozgás. A tánc közben nincsenek rossz gondolatok csak mosoly, ritmus és boldogság.